Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Savionalia 2014 – A mérhető szentség

Savionalia 2014 – A mérhető szentség

Savionalia 2014 – A mérhető szentség

2014-05-21 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

 

 

 

Mintegy 1200 fiatal vett részt május 9-11. között a krakkói szalézi tartomány 23 szalézi házából és néhány ukrajnaiból a krakkói szalézi teológiai főiskolán megrendezett 23-ik Savionalián. Ezzel a rendezvénnyel emlékeznek meg minden évben Savio Szent Domonkosról.

 

 

Az idén a mottó a Don Bosco születése kétszázadik évfordulójára való felkészülés jegyében „A mérhető szentség” volt. A fiatalok több rendezvényen vettek részt, amelyek egy átfogó programba épültek bele, amelynek a „Stokrotka” (százszorszép) nevet adták. Ezen belül zajlott a színházi előadások és filmek fesztiválja, a rövid jelenetek vetélkedője, kiállítások, köztük egy Boska FOTA nevű fotókiállítás is. De vetélkedtek vallási témájú versek írásában és II. János Pál verseinek előadásában, volt futóverseny a város utcáin, voltak különböző sportversenyek, Savio Szent Domonkos tiszteletére focikupát szerveztek, de voltak koncertek is, nagy érdeklődéssel várták többek között a New Day együttes fellépését, amely nagyon népszerű a lengyel fiatalok körében.

 

A lelki programok is jól elő voltak készítve, napi szentmisével és gyónási lehetőséggel, szentségimádással, közös imádsággal és elmélkedéssel.

 

Az esemény központi előadásának címe „Lehetsz-e szent, ha fiatal vagy?” amit nem egy szalézi atya tartott, hanem egy kapucinus. Elmondta a fiataloknak, hogy a szentség abból áll, hogy folyamatosan erőfeszítéseket teszünk arra, hogy megváltozzunk, amíg alkalmasakká nem válunk Isten kegyelmére, aki irgalmas és megbocsátó. Azt akarja, hogy vele legyünk a mennyben, de az átalakuláshoz mindenkinek a saját személyére szabott, megfelelő módját kell megkeresnie.  

 

Vasárnapi szentmisén Dariusz Bartocha atya kilenc önkéntesnek adta át a missziós keresztet, akik különböző országokba indulnak, mint Dél-Szudán, Peru, Bolívia, Nigéria és Sierra Leone. Ez a kilenc fiatal jó példakép a fiatal résztvevők számára, akik azt mutatják, hogy akkor is meg lehet találni az örömet és az önmegvalósítást, ha önzetlenül szolgálják a rászorulókat, és hogy a szentség mértéke az Isten és a felebarátaik iránt minden nap gyakorolt szeretet.  

 

A Savionalia 2014 programjai virágos ünnepséggel és a különböző versenyek győzteseinek járó díjak átadásával zárult.

 

 

ANS-Krakkó/Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

A kategória cikkei

A Don Bosco Szaléziak készülnek a mesterséges intelligencia korszakára

A Don Bosco Szaléziak készülnek a mesterséges intelligencia korszakára

#Szalézi világ 2024-05-08, Szerda

A 28. Egyetemes Káptalan megbízására, hogy kreatívan, bátran és nevelő módon válaszoljon a digitális kultúrára, valamint Ferenc pápa közelmúltbeli..

Olaszország – Lezárult Nino Baglieri ügyének egyházmegyei vizsgálata

Olaszország – Lezárult Nino Baglieri ügyének egyházmegyei vizsgálata

#Szalézi világ 2024-05-07, Kedd

A Szent Péter anyatemplomban tartott ünnepélyes szentmisével lezárult az egyházmegyei vizsgálat Nino Baglieri, Don Bosco önkéntese (CDB) ügyében. A notói..

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

#Szalézi világ 2024-05-07, Kedd

Folytatódik a szalézi munkatársak felkészülése alapításuk 150. évfordulójára. A Szalézi Munkatársak Világtanácsa erre a hároméves időszakra az egész..

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

#Szalézi világ 2024-05-05, Vasárnap

Pénteken korán reggel, tele izgalommal indultunk április 19-én a Keleti pályaudvarról Klagenfurtba.

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

#Szalézi világ 2024-04-30, Kedd

Az elmúlt napokban Torinót sújtó heves esőzés ellenére április 24-én, a Keresztények Segítségének szentelt napon és a Mária hónap kezdete előtt..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Egy éve fáklyás menet kísérte Don Bosco ereklyéjét ÓbudáraFerenc Pápa szalézit nevezett ki a Vatikáni Városállam Biztonsági Szolgálatának és Polgári Védelmének káplánjává >